Parasat Emor amelyben 24 cselekvő
és 39 tiltó parancsolat van
306. Az ómerszámlálás micvája
Bevezetés
Emor hetiszakasza (Vajikra 21,1 - 24,23) ismét nagyon gazdag parancsolatokban.
A hetiszakaszunkban található micvák első csoportja a papok (kohaniták)
tisztaságával és szentélybeli szolgálatával (nem érinthetnek halottat, bizonyos
nőket nem vehetnek feleségül,...), vagy az áldozatokkal kapcsolatos. A másik
nagy csoport pedig az ünnepi munkatilalmat és
az ünnepi áldozatok
rendjét írja le.
E két csoport között található két érdekes micva: "az ég neve nyilvános
megszentségtelenítésének" a tilalma (295.), valamint "I-ten neve megszentelésének"
a parancsolata (296.). Mindkét parancsolat forrása Vajikra 22,32: "És ne
szentségtelenítsétek meg a szent nevemet, és én megszentelődök Izrael fiai
körében, én vagyok az Ö-ökkévaló, aki megszentel titeket."
I-ten nevének a megszentelése (kiddus ha-sem
) a mártíromság zsidó megfelelője. A Tórában azt találjuk (Vajikra 18,5):
"És tartsátok meg a parancsolataimat és a törvényemet, amelyet [ha] megtart
az ember, él általuk; én vagyok az Ö-ökkévaló". Ebből azt tanulják ki a
rabbik, hogy általában minden parancsolatot meg lehet szegni, ha életveszély
forog fenn (ezt az esetet nevezzük "pikkuach nefes
"-nek), hiszen "élni kell a parancsolatok révén, nem pedig meghalni". Ezért
szabad, sőt kötelező például megszegni a szombat törvényeit, ha az életveszély
legapróbb esélye is felmerül.
A három kivétel van, amely tilalmakat még pikkuach
nefes
esetén sem szabad megszegni. Ezek pedig: a bálványimádás ("avoda zara"),
bizonyos tiltott szexuális kapcsolatok ("giluj arajot"), valamint az ártatlan
vér kiontása ("sfichut damim"). Ezeket a cselekedeteket akkor sem szabad
elkövetni, ha különben az embert halállal fenyegetik meg. (A harmadik tilalom
arra az esetre vonatkozik, amikor azzal zsarolnak meg valakit, hogy "ha
nem ölöd meg X-et, akkor téged ölünk meg". A jogos önvédelmet megengedi
a halákha.)
I-ten neve megszentségtelenítésének három esetét említi a Chinuch (
Maimonides
-t követve):
1. Vallásüldözés idején, nagy nyilvánosság előtt engedni az olyan zsarolásnak,
hogy "ha ezt és ezt a tilalmat nem szeged meg, akkor megöllek". Pikkuach
nefes (életveszély) esetén a fent említett három parancsolaton kívül mindent
meg lehet szegni, általában. De mindezt nagy nyilvánosság előtt elkövetni,
és ezáltal megtagadni a hitünket, az üldöző akaratának engedve: I-ten nevének
megszentségtelenítése, és ezért tilos.
2. A második eset az, amikor valaki nem azért szeg meg egy parancsolatot,
mert bármiért kívánja az adott cselekedetet, vagy mert az örömet okoz neki,
hanem kizárólag azért, mert ezzel I-tent akarja feldühíteni.
3. A harmadik eset pedig az, amikor egy olyan személy, aki a jámborságáról
és a jótékonyságáról ismert, követ el nagy nyilvánosság előtt egy olyan
cselekedetet, amely nem illik az ilyen személyhez, és a közvélemény rosszallását
váltja ki vele ("lám-lám, ez az I-tent félő személy ezt és ezt követte el...").
Még akkor is, ha ezt a cselekedetet egyébként semmi sem tiltaná.
Mindhárom esetben arról van szó, hogy I-ten neve a külső szemlélő reakciójában
egy negatív kontextusba kerül.
A hetiszakasz második fele sorra veszi az év különleges időszakait. Előbb
a legfontosabb és a leggyakoribb ünnepünket említi meg, a szombatot. Majd
sorra veszi az öt tórai ünnepet
, amelyek: Peszach (húsvét), Savuot (pünkösd), Ros ha-sana (újév), Jom kippur
(az engesztelés napja) és Szukkot (sátoros ünnep, amelynek a 8. napja, Smini
Aceret, önálló ünnepnek számít). A felsorolást mindig Peszáchtól, azaz az
első tavaszi ünneptől kezdjük.
Pészach leírását követően (Vajikra 23,15-16) ezt olvassuk: "És számoljatok
a 'szombat' másnapjától, attól a naptól kezdve, hogy hozzátok az ómer-áldozatot
; hét teljes 'szombat' legyen. A hetedik 'szombat" másnapjáig számoljatok
ötven napot, és [akkor] hozzatok új áldozatot az Ö-ökkévalónak." Az ómer-áldozatról
már a megelőző versekben (23,10-11) értesülünk: ez az új termésből bemutatandó
áldozat volt a Szentély idején, amelyet megelőzően nem fogyaszthattunk
az új termésből. Ettől a naptól kezdve kell hét teljes hetet, azaz ötven
napot számolnunk, és az ötvenedik napra esik Savuot, azaz a "hetek ünnepe",
a zsidó pünkösd.
Mikor kell bemutatni az ómer-áldozatot, azaz mikor kezdődik az ún. Ómer-számlálás?
A kontextusból kiderül, hogy valamikor közvetlenül Peszach utánról van szó.
A szöveg a "szombat másnapjáról" beszél, és ezt több ókori zsidó szekta
is (a talmudi irodalom a "bajtuszim"-okat említi, de úgy tűnik, hogy a holt-tengeri
közösség is ezt a naptárt követte), úgy értelmezte, hogy a Peszachot követő
első vasárnap (Peszach félünnepén) kell bemutatni az Ómer-áldozatot, és
így Savuot is mindig vasárnapra esik. (Mivel a kereszténység, hosszú vita
után, végül is mindig vasárnapban rögzítette a keresztény húsvét napját,
az ezt követő ötvenedik nap, a keresztény pünkösd, szintén mindig vasárnapra
kerül. A "pünkösd" szó eredete egyébként a görög "ötven" szóból származik.)
A rabbinikus zsidó hagyomány, a Mózesig visszavezethető szóbeli tanra támaszkodva,
úgy értelmezi a "szombat másnapja" kifejezést, hogy az itt szereplő "sabbat"
szó nem a hét hetedik napjára vonatkozik, hanem általánosabban kell értelmezni:
annyit jelent, hogy "a nyugalom napja", és Peszach első ünnepnapjára (Niszan
hó 15-ére) vonatkozik. Vagyis az Ómer-áldozatot Peszach második napján (Niszán
hó 16-án) kell bemutatni, és ekkortól kezdve kell számolni az ötven napot.
Jelenleg is az Ómer-számlálás időszakában vagyunk. Az Ómer- számlálás időszaka
a későbbiekben gyászos jelleget vett fel: például nem borotválkozunk, és
nem tartunk vidám eseményeket (esküvőt). Részben a rabbi Akiva tanítványai
körében dúló járvány emlékére, részben pedig azért, mert az első keresztes
hadjárat során (1096-ban), az évnek ebben az időszakában pusztították el
a Rajna-menti virágzó zsidó közösségeket.
Az alábbi részlet egy másik problémával foglalkozik az Ómer-számlálás kapcsán.
A szöveg kétszer is említi a "számoljatok" kifejezést, és mind tudjuk, nincs
fölösleges szó a Tórában. A 15. vers szerint "és számoljatok..., hét teljes
'szombat' legyen", vagyis úgy tűnik, hogy a heteket kell számolni. (Ezt
támasztja alá az ugyanezzel a témával foglalkozó vers Mózes 5. könyvében
(Dvarim 16,9-10): "Hét hetet számolj... és tartsd meg a Savuot ünnepét...".)
A következő, 16. vers szerint ugyanakkor a napokat kell számolni: "... számoljatok
ötven napot...".
Ennek megfelelően ma úgy néz ki, az Ómer-számlálás szertartása (az esti
imát, a máárivot követően), hogy előbb elmondjuk az áldást: "áldott vagy
Ö-ökkévaló I-tenünk, a világ királya, aki megszenteltél bennünket a parancsolataiddal,
és megparancsoltad nekünk az Ómer-számlálást", majd elmondjuk, hogy ma a
számlálás hanyadik napján vagyunk, és ez mennyi hétnek felel meg. Például:
"ma 17 nap van az Ómer-ből, amely két hét és három nap" (17 = 2 × 7 + 3).
Miért így alakult ki ez a szertartás? Az alábbiakban különböző véleményeket
fogunk végignézni: előbb egy talmudi véleményt, majd azt, hogy ezt hogyan
értelmezik a különböző középkori rabbik. Úgy vélem, hogy ez a részlet nem
csupán az aktualitása miatt érdekes, de ízelítőt is ad a rabbinikus irodalom
újabb műfajaiból.
Szöveg (részletek):
[Micva] negyvenkilenc napot számolni az Ómer-áldozat hozatalának a napjától,
amely Niszán hó 16-a. Amint meg van írva (Vajikra 23,15): "És számoljatok
a 'szombat' másnapjától, attól a naptól kezdve, hogy hozzátok az ómer-áldozatot..."
És ez a számolás kötelező: naponként kell számolnunk a napokat, valamint
a heteket [is]. Mivel az Írás [egyrészt] úgy fogalmaz, hogy (23,16) "...számoljatok
ötven napot...". [Másrészt] azt is mondja, hogy (Dvarim 16,9): "Hét hetet
számolj..." És magyarázatként azt mondja Abbajé (1
) a Gemarában (Talmud, Menachot traktátus, 66a): "micva / kötelezettség
az is, hogy számoljuk a napokat, és micva / kötelezettség az is, hogy számoljuk
a heteket".
És vannak olyan [középkori Talmud-] magyarázók (2
), akik szerint [Abbaje véleménye azt jelenti, hogy] a Tóra szerint a heteket
csupán akkor kell számolni, amikor teljesek [amikor eltelt egy egész hét],
de nem szükséges minden egyes nap megemlíteni azt, hogy "ma ennyi és ennyi
nap és ennyi és ennyi hét van". (3
)
És vannak olyanok (4
), akik azt mondták, hogy a helyes mód az, ha minden nap megemlítjük a hetek
számát a napok számával együtt. És aki féli az eget, az ezt az utat fogja
választani, hogy elkerüljön minden bizonytalanságot (száfék) (
5
), és nem foglalkozik a szavak szépségével. És ez a szokás manapság minden
olyan helyen, amelyről hallottunk [amelyről a könyv szerzője tud].
És azt írta a RaMBaM
(6
), emléke legyen áldássá, hogy: ne tévesszen meg az téged, amit mondtak
[a bölcseink] emlékük legyen áldássá, hogy "micva számolni a napokat, és
micva számolni a heteket" [Abbaje fenti szavai]. És ha úgy hiszed, hogy
ez két [különböző] micva, [akkor tudd meg, hogy] ezt úgy kell érteni, hogy
ez nem egy önálló micva [a heteket számolni], hanem az adott micva részei
közül az egyik. [Az egyik fele a micvának a napok számolása, és a másik
fele a hetek számolása.]... Ha valamit kötelező tenned, még nem [következik]
szükségszerűen ebből, hogy az egy önálló micvának [számít].... Mert ha
két [külön] micváról lenne szó, ... ha azt mondták volna [a bölcsek], hogy
az egyik micva a napok számolása, és a másik micva a hetek számolása (
7
), akkor... két külön áldás lenne: "[áldott vagy Ö. I-tenünk, a világ királya],
aki megszenteltél bennünket a parancsolataiddal, és megparancsoltad nekünk
az Ómer napjainak a számolását", ill. "... [aki megparancsoltad nekünk az
Ómer] heteinek a számolását" (8
). De nem így van a dolog, és [ebből is látható, hogy] a micva az Ómer számolásai
(9
), a napjaival és a heteivel együtt, amint azt írtuk. ...
Lábjegyzetek:
(1) Abbajé: neves talmudi rabbi, Babilóniában élt az i.sz. IV. század első
felében.
(2) V.ö. pl. azzal, amit ír Rabbenu Niszim Gerondi (Peszachim traktátushoz,
a vége felé): rövidített nevén a "RaN", aki a XIV. században, Spanyolországban
élt. Legismertebb műve Jicchak Alfaszi (a RIF) Talmud-feldolgozásához írt
kommentárja.
(3) Vagyis e szerint a vélemény szerint a 14. napon meg kell említeni, hogy
"ma 14 nap van az Ómer-ből, amely két hét", de a 15. napon elég csupán annyit
mondani, hogy "ma 15 nap van az Ómer- ből", és nem kell hozzátenni, hogy
"amely két hét és egy nap".
(4) Például a ROS
(rabbi Aser ben Jehiel, kb. 1250-1327.; v.ö. a ROS responsumai 24,13),
aki Németországból vándorolt Spanyolországba (1303-1305). Az általa írt
Talmud-kommentár az egyik legnagyobb tekintéllyel rendelkező középkori jogforrás,
a Sulchan Aruch egyik "oszlopa". Fia, Jakov ben Aser, az Arba Turim szerzője,
amely a Sulchan Aruch alapjául szolgált.
(5) Szafek
: bizonytalanság. Amikor valaki bizonytalan, hogy hogyan van pontosan a
halákha, törekedjék arra, hogy mindegyik lehetőségnek megfeleljen. (Különösen
ha tórai törvényről van szó.)
(6) Maimonides
(rabbi Mose ben Maimon, azaz a RaMBaM, 1135.- 1204.): a középkor legnagyobb
(és legvitatottabb) halákhikus szaktekintélye és filozófusa. A Szefer ha-Chinuch
legfontosabb forrása az általa írt Szefer ha-micvot, és a jelenlegi micva
nála a cselekvő parancsolatok közt a 161. szám alatt található.
(7) A Szefer ha-Micvot (amelyből idéz éppen a Szefer ha-Chinuch) célja az,
hogy tételesen összegyűjtse a 613 micvát. Ezért is fontos kérdés annak az
eldöntése, hogy most itt egy vagy két parancsolatról van-e szó, mert hiszen
ez befolyásolhatja más micvák besorolását is. (Ha itt két micváról lenne
szó, akkor törölni kellene egy harmadikat, hogy kijöjjön a 613.)
(8) A Maimonides
-i érv lényege az, hogy minden egyes micva teljesítését megelőzően külön-külön
áldást kell mondanunk. Az a tény, hogy a gyakorlatból tudjuk, hogy csupán
egyetlen áldást kell mondanunk az Ómer-számlálás során, bizonyítja, hogy
a napok (Vajikra 23,16) és a hetek számolása (Dvarim 16,9) egyetlen micva
két részét alkotja.
Az érvet személy szerint problémásnak találom, és aki tud rá magyarázatot,
az szóljon. Ugyanis találunk olyan példát, amikor két külön micva együttes
teljesítése során csupán egy áldást mondunk. A kézre és a fejre való tfilin
kötelezettsége (a Széfer ha-Chinuch szerint is) két különböző parancsolat.
Ugyanakkor a Széfer ha-Chinuch azt írja (és a szfaradi zsidók körében ez
a szokás a mai napig), hogy habár mindkét parancsolathoz tartozik elvben
egy-egy áldás, csupán az egyiket mondjuk el, ha a kettőt együtt teljesítjük.
(Az askenáziak mondják mindkét áldást, de a száfék miatt hozzáteszik a második
után a "baruch sem kevod malchuto" mondatot, amellyel "semlegesíteni" lehet
az utóbbi áldást, ha mégsem kellene mondani.)
A megoldás valószínűleg az, hogy a kétféle tfilin esetén még a szfaradiak
szerint is létezik elvileg két áldás, és ha valamiért külön-külön teljesítjük
a két micvát (mert például nincs egyszerre kéznél mindkét tfilin), akkor
mindkettőt el kell mondani. Ezzel szemben senki se tud arról, hogy az Ómer-számlálás
két részére létezne külön-külön áldás, ha valamilyen furcsa oknál fogva
nem tudnánk őket egyszerre teljesíteni.
(9) Az áldás szövege: "... aki megparancsolta nekünk az Ómer számolását",
napok és hetek említése nélkül.
Fogalmak:
Kiddus ha-sem (I-ten nevének a megszentelése): mártíromság vállalása, ha
valaki a zsidóságáért (pl. a parancsolatok betartásáért) kénytelen meghalni.
Pikkuach nefes: életveszély. Ekkor minden törvényt meg szabad (sőt meg kell)
szegni, az életmentés érdekében, három kivételével: bálványimádás ("avoda
zara"), bizonyos szexuális kapcsolatok ("giluj arajot") és ártatlan vér
kiontása ("sfichut damim"). (A jogos önvédelem megengedett.)
Az öt tórai ünnep: Peszach (húsvét), Savuot (pünkösd), Ros ha-sana (újév),
Jom kippur (az engesztelés napja) és Szukkot (sátoros ünnep, amelynek a
8. napja, Smini Aceret, önálló ünnepnek számít).
Szafek (bizonytalanság): amikor valaki nem tudja, hogy adott szituációban
pontosan hogyan is cselekedjék a halákha szerint. (Vagy abban bizonytalan,
hogy mit mond a halákha az adott szituációra nézve, vagy az aktuális szituáció
megítélése bizonytalan.)
Maimonides (rabbi Mose ben Maimon, azaz a RaMBaM, 1135.-1204.): a középkor
legnagyobb halákhikus szaktekintélye és filozófusa. A Szefer ha-Chinuch
legfontosabb forrása az általa írt Szefer ha-micvot.
ROS (rabbi Aser ben Jehiel, kb. 1250.-1327.): Németországból vándorolt Spanyolországba
(1303-1305). Az általa írt Talmud- kommentár az egyik legnagyobb tekintéllyel
rendelkező középkori jogforrás, a Sulchan Aruch egyik "oszlopa". Fia, Jakov
ben Aser, az Arba Turim (egy kiemelkedő jelentőségű törvénykódex) szerzője,
amely a Sulchan Aruch alapjául szolgált.
---------------------------------------------------
Bíró Tamás, Arachim, Magyarország, Széfer ha-Chinuch program
http://www.let.rug.nl/~birot/arachim/
birot@let.rug.nl
Kérdéssel, javaslattal, címváltozással kapcsolatban
forduljon Bíró Tamáshoz.
A fenti írás szabadon terjeszthető a forrás megjelölésével.
----------------------------------------------------