A felosztó-kirovó rendszer lényege tömören az, hogy (1) dolgozó éveim során jogosultságot ("szolgálati időt") szerzek; (2) majd nyugdíjas koromban az éppen aktuális kormány eldönti, hogy a jogosultságom függvényében mennyi nyugdíjat fizet nekem az akkori állami bevételekből. Állami bevételek: elsősorban a következő generációk nyugdíjcélú befizetéséi, esetleg kiegészítve adóbevételekkel és az állam által felvett hitellel. (Lásd például a 13. havi nyugdíj bevezetését és eltörlését.) A demográfiai folyamatok ("el-őszülés") következtében a felosztó-kirovó rendszer a 21. század következő évtizedeitől kezdve egyre kevésbé lesz fenntartható. A 20. század vívmányát egy-két generáción belül ki kell vezetni, fel kell váltani egy másik rendszerrel.
A nyugdíjpénztári rendszer lényege az, hogy (1) az életem során pénzt teszek félre egy pénzintézetben; (2) majd ez a pénz és a hozama fedezi a nyugdíjamat. A rendszernek sok változata képzelhető el: a pénzintézet lehet állami- vagy magántulajdonban, és a technikai részletek függvényében nevezhetjük pénztárnak, biztosításnak vagy nyugdíjcélú megtakarítási számlának. A hozam lehet fix, garantált vagy változó; lehet biztonságosabb, de kisebb, és lehet rizikósabb, de (várhatóan és hosszú távon) nagyobb. A felhalmozott pénz az enyém és nyomon követhető: névreszóló számlán nyilvántartják, évente kapok róla kimutatást, örökölhető, bizonyos körülmények közt készpénzben kivehető, stb. Konkrétan a magyarországi magánnyugdíjpénztári rendszernek sok problémája van, és javításra vagy átalakításra szorul. Az átalakítás tőlem lehet radikális átalakítás is, de az átalakítás nem jelentheti a felosztó-kirovó rendszerhez való visszatérést.
A felosztó-kirovó rendszerben szerzett jogosultság fiktív jogi fogalom. A szerzett jogosultságokat a jogrendszer általában védi, ezért azt elvonni nehezebb, de jogosultságot könnyű adni. Ezzel szemben, a nyugdíjpénztári rendszerben felhalmozott pénzt elvenni könnyű (lopásnak hívják), adni annál nehezebb (ha a nemzeti bankok élnek a bankópréssel, annak komoly gazdasági következményei vannak).
Ha az elmúlt években a magánnyugdíjpénztárban felhalmozott pénzemet beadom a közösbe, ha felajánlom a múltbeli és a jelenlegi kormány pazarlásainak a fedezésére, akkor azt a jövőben nem fogom senkitől sem visszakapni. Legjobb esetben elkezdhetek újból, a nulláról (magán vagy állami, kötelező vagy önkéntes) nyugdíjpénztárban – vagy más konstrukcióban – nyugdíjcélú megtakarítást felhalmozni. Ezzel szemben, ha a kormány megtagadja tőlem 2011 decemberétől kezdve a nyugdíjjogosultság szerzését, azt egy későbbi kormány egyetlen tollvonással visszaadhatja. (A 2011 decembere előtti nyugdíjjogosultságom az új törvény szerint is megmarad.)
Ha hagyom magamat átléptetni az állami rendszerbe, biztosan elveszítem a pénzemet. Ha maradok a magánnyugdíjpénztárban, akkor van esélyem arra, hogy a nyugdíjazásomig visszaszerezzem a jövő decembertől kieső jogosultságomat. Minél több idő van hátra a nyugdíjazásomig, annál nagyobb az esély a jogosultság visszaszerzésére. Most 35 éves vagyok, tehát legalább 8-9 további országgyűlési választás lesz addig.
Ezért maradok.
Viszont ha nem alakítjuk át most a nyugdíjrendszert, akkor egyrészt a mi nyugdíjunkat kell fizetniük a következő generációknak, másrészt még fájdalmasabb lesz számukra a nyugdíjrendszer átalakítása. Továbbá, semmi sem garantálja, hogy kizárólag az államadóság csökkentésére fordítódnak a nyugdíjpénztárakból átvitt pénzek. A törvény explicite megengedi azt, hogy a pénzt a "a központi költségvetésnek a Magyar Köztársaság költségvetésről szóló törvényben meghatározott előirányzata javára" használják fel. Továbbá, radikális államháztartási reform nélkül az államadóság néhány éven belül újratermelődik. Viszont látott már valaki olyan elszegényedett embert, aki megnyerte a lottófőnyereményt, majd ennek hatására racionalizálta az addigi pazarló életmódját?
2011 decemberétől a jövedelem után fizetendő lesz az adójellegű nyugdíj-hozzájárulásnak átnevezett nyugdíjjárulék. Viszont aki nyilatkozott, hogy marad a magánnyugdíjpénztárban, az nem szerez további jogosultságot ("szolgálati időt", és a 2011 decemberét követő jövedelme, keresete nem számít a nyugdíj meghatározásánál). Mivel a fizetendő nyugdíj-hozzájárulás adónak minősül, nem pedig járuléknak, ezért az összeg fizetéséből nem keletkezik jogosultság: hiába fizetek, nem szerzek jogosultságot. A nyugdíjjogosultság szerzése független a "nyugdíjadó" fizetésétől, ahogy a szavazójog is független a személyi jövedelemadó fizetésétől, és egészségügyi szolgáltatásban sem az részesül kizárólag, aki befizeti a TB-járulékot (hanem a gyermekek, a nappali tagozaton tanulók és a nyugdíjasok is).
Azzal nincs baj, ha valaki ingyen szerez jogosultságot. (Például a holland AOW-nyugdíjra a Hollandiában, 18 éves kor fölött, bejelentett lakhellyel leélt évek száma szerint jogosult mindenki, jövedelemtől függetlenül.) Az is védhető, ha a jövedelem után nem csupán az állami költségvetés "általános" része fedezésére vetünk ki adót, hanem egyes speciális részek, mondjuk a nyugdíjkassza fedezésére is. (A holland személyi jövedelemadó alsó sávjait társadalombiztosításnak nevezik.)
Viszont egy erősen diszkriminatív helyzet áll elő: van, aki szerez jogosultságot – ingyen, járulék fizetése nélkül –, és van, aki nem. Nem szerez jogosultságot az, aki bármely okból nem fizet nyugdíj-hozzájárulást (például tanul, nincs jövedelme). És nem szerez jogosultságot az, aki nyilatkozott, hogy marad a magánnyugdíjpénztárban. Ha a nyugdíj-hozzájárulás fizetése független a jogosultság megszerzésétől, akkor miért diszkriminálják ezt a két csoportot?
Véleményem szerint ez egy olyan durva szintű diszkrimináció, hogy annak fenntartását a magyar bíróság, az Alkotmánybíróság, az európai és a nemzetközi bíróságok és az EU-s alapértékekre figyelő Európai Bizottság egyszerűen nem engedheti meg tartósan.
A törvény szerint, ha megszűnik a pénztáram, átléphetek egy másikba. Nekem az is elfogadható, ha megszűnik a jelenlegi "második pillér", és összeolvad a "harmadik pillérrel", az Orbán-kormány által preferált önkéntes nyugdíjpénztárakkal. A célom annyi, hogy az eddigi nyugdíjcélú megtakarításaim megmaradjanak a saját nyugdíjcélú megtakarításaimnak, és ne kerüljön bele az állam lyukas zsebébe.
Meglepne, ha 2014-ben az új kormány vissza akarná és vissza tudná állítani a 2010 előtti helyzetet. Négy évet nem lehet egyszerűen eltörölni. Ha csak kevesen maradunk a magánnyugdíjpénztáraknál, akkor nem fogunk olyan választói bázist jelenteni, ami arra kényszerítené az új kormányt, hogy nekünk kedvezzen. Azonban a gazdasági-demográfiai folyamatok arra fogják kényszeríteni a törvényhozókat, hogy a felosztó-kirovó első pillér mellett-helyett erősítsék a nyugdíjpénztári pillért is (kötelező jelleggel ismét bevezetve azt). Már a jelenlegi kormány is támogatja a harmadik, az önkéntes nyugdíjpénztári pillért. Abban bízom, hogy a kialakuló új rendszerbe (amely talán kiküszöböli az eddigi rendszer hibáit) átvihetem az eddigi megtakarításaimat, azaz abba bele fog épülni az eddigi magánnyugdíjpénztárak maradványa.
Két pesszimista forgatókönyvvel számolok:
1. Az új kormány (és a későbbiek) nem deklarálják visszamenőleg azt, hogy aki 2011 decembere után fizetett nyugdíj-hozzájárulást, az ezáltal szerzett nyugdíjjogosultságot erre az időszakra. Csupán az új kormány új törvényének életbelépése, mondjuk 2014 nyara, után állítják vissza azt, hogy a nyugdíjjárulék befizetése ismét nyugdíjjogosultságot eredményez. Ha csak kevesen maradunk a magánnyugdíjpénztári rendszerben, akkor kétséges, hogy ennek a néhány évnek a visszamenőleges beszámítását ki lehet-e harcolni. Erre azt mondom, hogy zagson: az állami nyugdíjból kimaradt 2-3 évért kárpótolni fog a magánnyugdíjam.
2. Az új kormány úgy dönt, hogy aki kikerült az állami nyugdíjból, mert a magán-nyugdíjpénztári rendszert választotta, annak mostantól nem kell (állami) nyugdíjjárulékot sem fizetnie. Ezt az összeget a magán-nyugdíjpénztárba fizessem be, vagyis a 2010-ig érvényes 75% állami + 25% magán, a 2011-től érvényes 0% állami + 25% magán helyett, 2014-től 0% állami + 100% magán konstrukcióban építsem tovább a nyugdíjamat. Ezt a konstrukciót lehet, hogy akár el is fogadnám, mert a saját megtakarításaim hozamában jobban bízom, mint a demográfiai folyamatokban. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy 2014-ben a kormány lemondjon a nyugdíjjárulékomról, mint bevételi forrásról. Tehát ezt a második pesszimista forgatókönyvet nem tartom valószínűnek.
Szerintem egyértelműen igen. Egyrészt a fentemlített diszkriminatív helyzet megszűntetésében. Másrészt abban is, hogy 30 éven belül (vagyis a nyugdíjazásom előtt) európai szinten szabályozni fogják a nyugdíjrendszert. Nem biztos, hogy lesz egy egységes európai nyugdíjrendszer, de kizárt, hogy 10-20 év múlva is úgy nyilatkozzon egy európai illetékes, mint ahogy azt ma teszik: "a nyugdíjrendszer tagállami hatáskör, abba az EU intézményei nem szólhatnak bele". Azt gondolom, hogy lesznek bizonyos európai keretek, amelyeken belül a tagállamoknak legfeljebb korlátozott mozgásterük lesz. Az egységes rendszert nem csupán a dinamikusan növekvő európai mobilitás fogja kikényszeríteni (az EU négy alapértéke közül az egyik a munkaerő szabad áramlása), hanem az is, hogy a nyugdíjrendszer a gazdaságnak nagyon fontos tényezője. Ha a nyugdíjrendszer tagállamonként nagyon eltérő, gyakran változik, egyes tagállamokban nehezen fenntartható és veszélyezteti a költségvetési egyensúlyt, ha demagóg politikusok játszhatnak vele, akkor az egész EU gazdasága és pénzügyi stabilitása, a közös valuta kerül veszélybe, amelyet az EU hosszú távon nem engedhet meg magának.
Talán éppen Orbán mostani játéka – a felosztó-kirovó rendszer felé történő felelőtlen visszafordulás – lesz az utolsó csepp a pohárban, és az egységesülés következő fázisában az eddig tabuként kezelt közös nyugdíjrendszer is terítékre kerül?
Lehet, hogy erre néhány évet várni kell. Az egységesülés folyamatában mindig is voltak és lesznek megtorpanások. De még legalább 30-35 évem van a nyugdíjig. És ha visszanézünk az időben, akkor láthatjuk, hogy 30-35 éves időtávlatban nagyon sok minden változik. Mind Magyarországon, mind Európában.